Az élszög és a fenőkő
Amikor fenőkővel élezünk, az élszög betartása nagyon fontos.
Amit a kés pengéjének oldala a penge tengely vonalával bezár az az élszög.
Ez szinte a legfontosabb dolog amiben a késélezés során követnünk kell, ehhez igazodik a köszörűkő, illetve a különböző technológiák.
Nem véletlenül úgy van kitalálva a legtöbb penge, hogy “V” alakú legyen, tehát mindkét oldalról lehet őket fenni.
Általában ez az élszög 15, 20, 30, 40 vagy 50 fokos attól függően hogy milyen területeken használják őket.
Az élszög általában szimmetrikus
Vegyünk például egy 30 fokos pengeélt. Itt nagyon figyelnünk kell, hogy egyik oldalnál sem szabad túllépni a 15-15 fokot, mert így károsodhat, tönkremehet a késünk. Ugyanis ha nem egyeznek a szögek, és mondjuk a 40 fok élszögű késbe “belereszelünk” kétszer 25 fokot, tönkre is ment a penge.
Minél kisebb élszögű kést alkalmazunk, az annál élesebb, viszont magával hordozza azt a tényt hogy sokkal sérülékenyebb. Ezért általában a gyártók kompromisszumokat kötnek, hogy minden jó tulajdonság valamennyire érvényesülni tudjon. A késekről általánosságban elmondható hogy az esetek 90%-ában 40 fokos élszöggel rendelkeznek.
Itt egyértelműen kihasználható a kés élessége és valamennyire megelőzhető a sérülékenység.
Amíg egy 30 fokos kést szinte hetente lehet élezni, addig egy 40 vagy 50 fokban gyártott penge ha jól meg van élezve, akkor hónapokig de akár évekig is penge lehet.
Mindig törekednünk kell a gyári élszög megtartására
A kés felhasználási módjai szerint lehetnek vékonyabb és vastagabb élűek. A vékonyabb 15-17 fokos pengéket kisebb precíziós vágásra és finomabb műveletekhez használják. Itt megemlíthetjük akár a japán pengéket, melyek a jobb fajta acél kések tartományába sorolhatók.
A 35-45 fokos pengéjű társaik a nem olyan éles, viszont tartósabb kivitelű halmazba tartoznak.
Ezen élszög hordozói például a bozótvágó kések.
Az a szög lett, amit kellett volna?
Egyszerű a dolog, a kés élszalagját kell befestenünk alkoholos filccel. Ezután kettőt-hármat húzunk a fenőkövön és nézzük meg, hogy miként kopott le a festék a késünk éléről. Ha az élszalag nagy részén megmaradt, de csak közvetlenül az élnél kopott le a filc, akkor túl magas szögben éleztünk.
Ugyanígy fordítva, ha az él fölött (befestett rész) is le van koptatva a kés, akkor viszont túl alacsony szögben sikerült megélezni késünket
Ebben a cikkben azt szerettem volna bemutatni nektek, hogy az élezés mint tudomány, nem olyan ördöngösség csak mint mindenben sok gyakorlatra van szükség.
Élszöget mérhetünk az alább látható kis segédeszközzel is, de vehetünk élszög megtartó „mankót” is, amit a fenőkő és a kés közé kell tenni. Ilyesmit persze csak akkor érdemes beszerezni, ha az áruk nem haladja meg a nálunk éleztetést.
Ha nem sikerül valamelyik késeteket szépen megélezni, természetesen szívesen állunk rendelkezésetekre hogy segítsünk.
Keressetek minket bátran akár telefonon akár e-mailen, de betérhettek szaküzletünkbe is: 1188 Bp. Kisfaludy u 116/b